Moby Dick, a fehér bálna
Patchwork Fesztivál 3.
A 10. Színházi Olimpia fiókfesztiváljainak egyike, az óvodásoktól a kamaszokig tartó korosztályra figyelő Patchwork Fesztivál Győrött zajlott. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház volt a koordinátora, mint ahogyan a 14 éven felüli nézőkre számító PlayOn Fesztiválnak és a Senses című, a legkisebb nézőket váró, júniusi fesztiválnak is. Vélhetően az előadáshoz szükséges óriási tér miatt került a Győri Nemzeti Színház színpadára az elsősorban felnőtteket és ifjakat megcélzó, Moby Dick, a fehér bálna című, francia-norvég produkció, a Compagnie Plexus Polaire erősen misztikus előadása. Az Yngvild Aspeli által rendezett, másfélórás, sajnos, gépelési hibákkal megszórt magyar feliratokkal ellátott, rendkívül látványos bábszínházi bemutatót hét fős, angolul beszélő nemzetközi művészcsapat – Pierre Devérines, Sarah Lascar, Daniel Collados, Alice Chéné, Viktor Lukawski, Maja Kunsic, Andreu Martinez Costa – mutatta be.
Kékben, feketében, fehérben és ezüstben villódzó, igazi mélytengeri látványszínház volt ez, lenyűgöző technikai kunsztokkal. Az elsősorban vizuális és zenei impressziókat nyújtó játék rendezője maga is egyike a bábkészítői csapatnak. A zeneszerző Ane Marthe, a díszlettervező Elisabeth Holager Lund és a jelmeztervező Benjaperc Moreau ihletett munkáját bravúros fénytervezői megoldások (Xavier Lescat, Vincent Loubière) és videóvetítések (David Lejard-Ruffet) tették még gazdagabbá.
A Herman Melville Moby Dick vagy a fehér bálna című, 1851-ben megjelent könyvéből készült játék tagadhatatlanul jelzi az alkotók mind a téma, mind a szerző általi megérintettségét, sőt, a hatalmas regény – a másik nagy író, Nathaniel Hawtorn által Amerika himnuszának tartott mű – drámai erejére és történéseire is érzékeny dramaturgiai munka nyomait is viseli a szövegkönyv. Dramaturg: Pauline Thimonnier. Bevallom, én már alig vártam, hogy végre elhangozzék a bálnavadász hajó árbockosarában ülő tengerész diadalordítása a keresett cethal megpillantásakor, miszerint: „Ott fúj!”, s megkezdődjék az utána következő bódult versenyfutás a cet elejtése, s kicsit később a matrózcsapat saját halála elkerülése érdekében. Bekövetkezett ez is, de előtte még ámuldozni lehetett a szinte csilingelve ugrándozó, ezüstös apróhalak táncán, a cápák surranásán, majd végre a nagy fehér ámbráscet óriás, vízszintes farokuszonyának fenséges hullámzásán.
Elhangzott a világirodalom leghíresebb kezdőmondatainak egyike: „Szólítsatok Ishmaelnek.” Igen ám, de ez az Ishmael egészen más karakter lett, mint akit Melville elképzelt. Ez az Ishmael, sajnos, mind az elején, mind a végén, túlságosan hosszan ecsetelte a maga misztikus megtisztulásának igényét, majd ennek megtörténtét. Egyetlen, igen sokat ismételt mondatot citált ő is, és a halálfej-maszkokat viselő, sötétszürke kórus is, rondószerűen jajongva: „Miért igyekszik minden élő elhallgattatni a holtakat?” Szó se róla, e mondat valóban szerepel a könyvben. Elfogadom, hogy ezt tartották fontosnak, bár magával a főcselekménnyel elég nehezen lehet ezt a mottót párhuzamba állítani.
Az őt nyomorékká tevő fehér bálna ellen bosszút esküdő, gyűlöletre szakosodott, s magát és tengerészeit halálba sodró Ahab kapitányt óriásbábnak, dekoratívan horrorisztikus, első perctől kezdve fenyegetően hörgő, őrült öregembernek formázták. Felejthetetlen, filmes nézőpontváltások bravúros képei mutatták a matrózkölyök vízbe pottyanását, a cápák támadását. Egészen elképesztő bábos műveletekkel, hol bábokkal, hol élő alakokkal ábrázolták a legénység küzdelmeit, majd végül nemcsak a csónakok, a hajó összeroppanását is. A játék főhőse egyébként mégis Ishmael, egy démonaitól szabadulni kívánó férfi lett, akit az őt játszó színész nem tudott igazán közel hozni a nézőkhöz. A hihetetlen pontosságú csapatmunkát azonban muszáj volt csodálni, s a testi-lelki szenvedést óriási, vonagló térré változtató rendezői munkát csak nagyrabecsüléssel lehet emlegetni.
Örülök, hogy módomban volt elutazni Győrbe, ha elkeserítő volt is látni, hogy a kivezényelt kamaszgyerekek még előadás előtt megpróbáltak elszökdösni az élmény elől, s a rájuk ügyelő nézőtéri nénik futkostak utánuk. Előadás után megnéztem az 1840-es tragikus hajóbalesettel és a későbbi könyvvel kapcsolatos két és fél filmet, jelzem, ezek közül „A tenger szívében” című volt leginkább érdemleges. Aztán, sok évtized után, újraolvastam Melville regényét. Miközben ízlelgettem Szász Imre remek fordítását, fel-felvillant pár kép az előadásból, s akkor döbbentem meg igazán, hogy milyen érzékletességgel váltotta képpé ez a produkció a regény szavait, például ezt is: „A szalonna éppen úgy borítja a bálnát, mint narancsot a héja, és éppen úgy hámozzák le róla, mint héját a narancsról. Mert a csörlő folytonos húzása állandóan forgatja a bálnát vízben, és a szalonna egyetlen csíkban arányosan bomlik le az eresztéknek nevezett vonal mentén…” Nem véletlen, hogy a bábos szakma képviselői álló tapssal köszönték meg az élményt.
Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)
Moby Dick, a fehér bálna (Plexus Polaire, Franciaország-Norvégia)
Színészek és bábművészek: Pierre Devérines, Sarah Lascar, Daniel Collados, Alice Chéné, Viktor Lukawski, Maja Kunsic, Andreu Martinez Costa
Díszlettervező: Elisabeth Holager Lund
Jelmeztervező: Benjaperc Moreau
Bábkészítők: Polina Borisova, Yngvild Aspeli, Manon Dublanc, Sébastien Puech, Elise Nicod
Dramaturg: Pauline Thimonnier
Zeneszerző: Ane Marthe
Fénytervező: Xavier Lescat, Vincent Loubière
Videó: David Lejard-Ruffet
Rendező: Yngvild Aspeli
Patchwork Fesztivál, Győri Nemzeti Színház, 2023. április 23.
Fotók: Christophe Raynaud de Lage
By Katalin Gabnai 13.05.2023
Moby Dick
Patchwork Festival Part 3.
One of the events of the 10th Theatre Olympics: Patchwork Festival, which focuses on age groups ranging from preschoolers to teenagers, was organized in Győr. Kolibri Children’s and Youth Theatre served as the coordinator, as it did for PlayOn Festival too, targeting viewers aged 14 and above, and Senses Festival, which caters to the youngest audience and will take place in June. The mystical production primarily aiming at the adult and young adult audiences titled „Moby Dick” by Compagnie Plexus Polaire – a French-Norwegian coproduction required a large space, so it ended up on the main stage of the National Theatre of Győr. The visually stunning puppet theater production, directed by Yngvild Aspeli lasted an hour and a half. The performance was presented by a seven-member international artist team: Pierre Devérines, Sarah Lascar, Daniel Collados, Alice Chéné, Viktor Lukawski, Maja Kunsic, and Andreu Martinez Costa all of whom spoke English. Although there were Hungarian subtitles, unfortunately they were full of typing mistakes.
It was a true spectacle of deep-sea visual theater, shimmering in blue, black, white, and silver, showcasing breathtaking technical feats. The director of the play primarily offering visual and musical impressions, is also one of the puppet-makers. The inspired work of the composer Ane Marthe, set designer Elisabeth Holager Lund, and costume designer Benjaperc Moreau was enriched by ingenious lighting design solutions (Xavier Lescat, Vincent Loubière) and video projections (David Lejard-Ruffet).
The play based on Herman Melville’s novel „Moby Dick; or, The Whale,” published in 1851, undeniably reflects both the creators’ connection to the theme and the author’s impact. Moreover, the immense novel, considered by another great writer, Nathaniel Hawthorne as America’s anthem, bears traces of sensitive dramaturgical work in capturing the dramatic power and events of the story in the script. Dramaturge: Pauline Thimonnier. I must admit, I was eagerly anticipating the triumphant shout of the sailor sitting in the crow’s nest of the whaling ship upon sighting the sought-after whale, exclaiming: ”There she blows!” and the ensuing exhilarating race to capture the whale, followed shortly by the crew’s struggle to avoid their own demise.
I didn’t have to wait long, but before that happened, one could marvel at the almost tinkling, leaping dance of small silver fish, the stealthy glide of sharks, and finally, the majestic waving of the great white sperm whale’s horizontal tail fin.
One of the most famous opening sentences in world literature „Call me Ishmael” – was uttered. However, this Ishmael turned out to be quite a different character from the one envisioned by Melville. Unfortunately, this Ishmael, both at the beginning and at the end excessively elaborated on his own mystical quest for purification and its realization. He also quoted a single, often repeated sentence, along with the dark-gray chorus wearing death masks, mournfully chanting: „Why does every living being seek to silence the dead?” No doubt, this sentence does indeed appear in the book. I acknowledge that it was considered important, although it is quite challenging to align this motto with the main plot itself.
Captain Ahab, who swore revenge against the white whale that had crippled him, became a decoratively horrific, enormous puppet, and from the very first moment, a menacingly groaning, deranged old man who drove himself and his sailors to their deaths. Unforgettable, breathtaking images from skillful cinematic perspectives depicted the young sailor falling into the water and the attack of the sharks . The struggles of the crew and ultimately not only the boats but also the ship’s collapse were portrayed with astonishing puppetry maneuvers, alternating between puppets and live performers. Interestingly, the main protagonist of the play remained Ishmael, a man seeking to escape his demons, although the actor portraying him could not truly connect with the audience. However, one had to admire the incredible precision of the team’s work, and the director’s work, which transformed physical and emotional suffering into a vast, writhing space, deserves great appreciation.
I’m glad I had the opportunity to travel to Győr, even though it was disheartening to see that the teenage children delegated to observe the show attempted to run away before the performance, and the vigilant elderly audience attendants had to chase after them. After the show, I watched two and a half films related to the tragic shipwreck in 1840. I must mention that „In the Heart of the Sea” was the most worthwhile among them. Then, after many decades, I reread Melville’s novel. As I savored Imre Szász’s excellent translation, flashes of images from the performance came to mind, and that’s when I truly realized how vividly this production transformed the words of the novel into visual scenes, such as this one: „Now as the blubber envelopes the whale precisely as the rind does an orange, so is it stripped off from the body precisely as an orange is sometimes stripped by spiralizing it. For the strain constantly kept up by the windlass continually keeps the whale rolling over and over in the water, and as the blubber in one strip uniformly peels off along the line called the “scarf”…”. It’s no wonder that representatives of the puppetry profession expressed their gratitude with a standing ovation for this experience.
Katalin Gabnai
(Association of Theatre Crictics)
translated by Virág Balogi
Moby Dick (Plexus Polaire, France-Norway)
Actors and Puppeteers: Pierre Devérines, Sarah Lascar, Daniel Collados, Alice Chéné, Viktor Lukawski, Maja Kunsic, Andreu Martinez Costa
Stage Designer: Elisabeth Holager Lund
Costume: Benjaperc Moreau
Puppet Makers: Polina Borisova, Yngvild Aspeli, Manon Dublanc, Sébastien Puech, Elise Nicod
Dramaturge: Pauline Thimonnier
Composer: Ane Marthe
Lighting Design: Xavier Lescat, Vincent Loubière
Video Design: David Lejard-Ruffet
Director: Yngvild Aspeli
Patchwork Festival, National Thetre of Győr, 23.04.2023
Photo:Christophe Raynaud de Lage
