Só-beszéd

nyito

Az ízetlen paprikáskrumpli

DanteCasino

Különböző színházi formák, módszerek és programok segítenek a közönség számára közelebb hozni a színházat. Interaktív előadások igyekeznek kielégíteni azoknak a nézőknek az igényét, akik nem elégednek meg a megfigyelő pozíciójával, hanem aktív szerepet szeretnének vállalni a produkcióban. Közönségtalálkozók, nyílt próbák engednek betekintést az alkotók munkájába, gondolataiba. Ezáltal az a bizonyos láthatatlan fal szertefoszlani látszik. Ilyenkor egy-két órára ragasztják székbe a nézőt. Ha úgy vesszük, ez ugyanúgy színház: a színész produkál, a közönség figyeli. Ennél több aktivitást általában nem várnak tőlük. De vajon tud ez működni meghosszabbított időtartammal és komolyabb részvétellel?

Maratoni színháznézés – talán így definiálható a nemrég alakult DanteCasino színházi műhely legutóbbi kísérlete. Ennek a fiatalokból álló csoportnak a tagjai ugyanis arra tették fel életüket, hogy a nézőket bevonják az alkotófolyamatba is; ők is részesei lesznek egy előadás születésének. A közönség és az alkotók között sokkal mélyebb párbeszéd indul meg, mint ami egy „szimpla” előadásnézés alatt létrejöhet. A határok megszűnésével valami teljesen új dolog teremtődik meg. Kérdés, hogy ez mennyire képes működni, és hogyan viszonyulnak hozzá az úgynevezett „civilek”.

Az ízetlen paprikáskrumpli című projekt körülbelül tíz órán át tartott, a nézők pedig súgóként, rendezőasszisztensként vagy zenekari tagként is kipróbálhatták magukat – lehettek akár hat, akár százhat évesek, vagy épp a kettő között. Többen is részt vettek a próbán, azonban a nap végéig csupán elenyésző számban bírták. A közönség tagjainak egy karszalag biztosította a ki-bejárás lehetőségét, így aki esetleg elfáradt, az „sze só, sze beséd”, elhagyhatta a termet, illetve vissza is térhetett, ha kedve tartotta. Nem könnyű feladat ma az emberek figyelmét és energiáit ilyen hosszú időre lekötni, főleg ha nem, vagy csak minimális részt vállalnak az előadás létrehozásában.

Bartha Bendegúz, Vilmányi Benett

„Csapatunkkal arra vállalkozunk, hogy a mesejátékot egyetlen nap alatt állítjuk színpadra, még aznap este bemutatjuk, és azon melegében el is temetjük. Mindezt a nézők szeme láttára.” – olvasható a leírásban. A darabot Kenéz Ágoston írta és rendezte, akit eddig szinte kizárólag színészként ismerhettünk, játszik/játszott többek között a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon és az Angyalok Amerikában előadásában.

Az ízetlen paprikáskrumpli-projekt története az ismeretlen ízek megismerésén túl szerelemről, cserkészéletről és bajtársiasságról szól, fantáziával és humorral fűszerezve. A szöveg telis-tele van nyelvi humorral, ami a szereplők beszélő nevein keresztül (Erős Pesta, Szaha Róza, Csaj Kata) az ö-ző nyelvjárást részben tartalmazó megszólalásokon át (cserkészök, megönni), a szavakkal történő játék (Móz es; minden csere, minden bogár), és az olyan ismerős elemek meseivé változtatása, mint a Vörös Óccejján kettécipzározása, vagy a csilis csokolád születése a kakaóbaba és Erős Pesta bajszának találkozásából.

A cserkészélet kellékeit felhasználva bábozták el a színészek a történetet. A tárgyjátékban például a vörös óceánt egy piros hálózsák, Erős Pestát egy csomag fűszerpaprika, a gumicukrokból álló fekete erdő uralkodóját, Szaha Rózát egy üres kristálycukros zacskó, Mózit, az erdeiszamóca-vadászt egy svájci bicska, Konrád legényt egy bádogbögre, a Pestát mozgásképtelenné tevő kakaóbabát egy barna pulcsi, a tenger sósságát magába szívó követ pedig egy összegöngyölt zokni szimbolizálta.

Külön érdekesség még, hogy bár lényegében egy bábelőadás született meg ezalatt a közel nyolc óra alatt, az előadók közül Ács Petra, Podlovics Laura és Bartha Bendegúz végzett csak bábszínészként, Vilmányi Benett nem rendelkezik elmondása szerint ilyen képességekkel, ám az előadáson, illetve az alkotófolyamat alatt ez nem volt szembetűnő. Bár Georgita Máté Dezső sem bábszínész, de neki nem is kellett ezen a téren produkálnia magát. Neki egy fontosabb szerep jutott, mégpedig a krónikásé, aki ától cettig elmesélte az ízetlen paprikáskrumpli történetét.

Közvetlenség és játékosság jellemezi a legjobban a DanteCasino projektjét. Egy nap alatt hozták létre, mutatták be és temették el Az ízetlen paprikáskrumplit, ami amellett, hogy izgalmas kísérletnek mondható, jól elfárasztotta az ilyesmihez nem szokott nézőt. A záró, fergeteges hangulatú, egydalos koncert azért jutalmul szolgált minden megfáradt léleknek, legyen az alkotó, a próbán résztvevő, vagy épp beavatatlan néző.

Hogy az ilyesféle vállalkozásoknak mekkora jövője van, nem tudni. Mindenesetre becsülendő mind az alkotók, mind a végéig kitartó, esetleg szereplő nézők jelenléte, figyelme és közössége, amivel együtt lettek részesei ennek a nem hétköznapi projektnek. Tehetség, kreativitás és újszerűség kéz a kézben járnak a DanteCasinóban.

Czabala Zsófia

Az ízetlen paprikáskrumpli (DanteCasino)
Írta, rendezte: Kenéz Ágoston.
Színészek: Ács Petra, Bartha Bendegúz, Georgita Máté Dezső, Hrisztov Toma, Podlovics Laura, Vilmányi Benett
Jurányi Ház, 2023. január 14.
Fotó: Tóth Kata

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból