Nyúl Karcsi a Vizslaparkban

(Griff Bábszínház)

Stuber Andrea, 2020. április

 

Gyerekelőadásról írni, abban elég sok a bizonytalanság. Az ember az előadás hatását mindig magán méri, de gyerekszínház esetében számolnia kell avval, hogy eleve igen távol esik a célközönségtől. Nézelődhet, figyelhet, kérdezősködhet, de akkor sem fog eleget megtudni az eredményről, a befogadás milyenségéről. Maga az írás már könnyebb feladat, hiszen a terep ismerős: a gyerekelőadásról színikritikát közlő személy nem a gyerekközönségnek ír, hanem a felnőttek – szülők, pedagógusok – számára.

Ha lehet még ennél is ingoványosabb talaj, akkor az a mostani, netszínházi terület. Nem sejthető, hogy az előadások hogyan jutnak el a nézőkhöz. Egyedül ül elé a gyerek vagy felnőtt társaságban? Megérezheti a felvételből a színházi élményt? Az előadás levegőjét, a vizualitását, a színészi játék energiáját? Vagy csak a történet az, ami fogva tarthatja a monitor vagy a tévé előtt? Nincs válasz ezekre a kérdésekre. De ami mégis támpont lehet számunkra a világhálón most látható gyerekelőadások megítélésénél, ajánlhatóságánál, az a különböző elemek minősége. A szöveg. A téma. Legalább az elsődleges alkotói szándék felmérése.

B. Szolnok Ágnes

A zalaegerszegi Griff Bábszínház húsvét előtt tette elérhetővé egy hétre a Nyúl Karcsi a Vizslaparkban című produkcióját. Az alapanyag rögtön ígéretesnek mutatta ezt a 2019-es tavaszi bemutatót. A színpadi mű A Károlyi-kert nyuszija című könyvből készült, amelyet Turbuly Lilla írt, akivel e portálon mint színikritikussal, szerzőnkkel találkozhattak az olvasók, de költőként, íróként is ismert, és gyerekszínházban alkotóként sem járatlan. A Nyúl Karcsiról szóló meséjének színházi feldolgozása nem pusztán egy kedves történet, hanem valójában igazi toleranciakurzus. Mármint úgy, hogy a műfajilag szükségszerűen egyszerűsített, egyvágányú szereplők elkezdenek kicsit kinézni magukból, megismerni és elfogadni másokat, legyenek azok bár idegenek, mint például egy hajléktalan a parkban, vagy egy váratlanul előkerült nyúl a vizslák földjén. A szereplők csendesen kifejlődő empátiája ráadásul olyan keretek között szökken szárba, amit a demokrácia rendszerének nevezhetünk. Ami – ezt is megérthetjük a játékból – nyitott elméjű, fejlődőképes embereket feltételez vagy remél.

A Kolozsi Angéla rendezte zalaegerszegi előadáshoz Bartal Kiss Rita tervezte a képi világot, a bábok szellemes rendszerét. A színészek által megformált karakterek feje bábfej formájában duplikálódik, s aztán a szereplő táskájában folytatódik mint bábtestben. A látvány bájos, ugyanakkor nem ad kézenfekvő, felismerhető magyarázatot vagy tippet arra nézvést, hogy miért van szükség itt bábokra, amikor a színészek úgyis eljátsszák élőben ugyanazt a figurát, amit báboznak is. Az egy – és talán döntő – kivétel Kund, a táskában tartott kutya (ámbár nem vizsla), akit B. Szolnok Ágnes mint rigorózus, keresztrejtvényfejtő nagymama, pompásan alakít a pepitaszerű szettjéhez tartozó ridikülje segítségével.

Matola Norbert, Szilinyi Arnold

A játékteret kertszín zöld kockák szegélyezik – meglepő, színváltó fordulatra is képesek –, ezek előtt néhány támlás, karfarészes fapad szolgálja a színészeket. Akad ebben a parkban archaikus figura, a parkőr (Szilinyi Arnold), aki jószándékú, bürokratikus hajlamú ember, meglehet, hivatalnok volt egy leépítés előtt. Látunk modern anyukát is (Csepregi Napsugár), aki nem képes elszakadni a mobiltelefonjától, legfeljebb csak annyi időre, hogy újabb és újabb utasításokat adjon a Hubácska névvel sújtott kisfiának (Matola Norbert). Még kézfertőtlenítőt is ráerőltet a gyerekre, amivel – mondhatni – megelőzte korát a szolidan elegáns asszony.

Kislány is akad a színen Dzsenifer (Duna Orsolya-Réka) jóvoltából, végtére is a lehető legélettelibb színiesemény, ha két gyerekecske huzakodik, rivalizál, irigykedik egymásra, vagy csak jól eljátszik. (És az egyik szemetel, a másik pedig emiatt kifejezi az elvárható rosszallást.) Kulcsfigura a már említett, banyatankos és kutyatáskás öregasszony B. Szolnok Ágnestől, aki eleinte hangosan és határozottan hajléktalanellenes, a végére azonban, az egyenrangú emberek szavazásaként lezajlott nyúlbefogadás után már maga is hajlamos „hajléktalan úr”-nak nevezni a parkban rendszeres alvó férfit.

Az előadás flashback elbeszélés, mivel a szereplők egy új nyúl felbukkanása kapcsán emlékeznek meg korábbi nyulukról, néhai Nyúl Karcsiról, aki füljelzéssel adta magának a Károly nevet. Hiszen a mese erről is szól, a halálról, az elmúlásról, a veszteségről. Befogadják az új nyulat is persze. Lehet, olyan ez, mint a kutyásoknál. Hogy aki egyszer nyulas volt, az már nyulas is marad.

A történet különben valós eseményeken alapszik. Turbuly Lillának volt szerencséje személyesen ismerni a Károlyi-kerti nyulat, „akit” – ahogy az előadásból is kiderül – szobor formájában is megörökítettek és megőriztek a belvárosiak.

Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)

Turbuly Lilla: Nyúl Karcsi a Vizslaparkban (zalaegerszegi Griff Bábszínház)

Játsszák: B. Szolnok Ágnes, Csepregi Napsugár, Duna Orsolya-Réka, Matola Norbert, Szilinyi Arnold

Tervező: Bartal Kiss Rita

Zeneszerző: Csernák Zoltán Samu

Rendező: Kolozsi Angéla

Griff Bábszínház, youtube, 2020. április 7-14.