Beszélgetés Ellinger Edinával

Marik Noémi
2021. szeptember 11.

 

Tizenhét éve a Budapest Bábszínház tagja, másfél éve az igazgatója. Meczner Jánostól vette át a stafétabotot, és fontos számára, hogy honnan jött: a deszkákról. Hisz a team munkában, ezért dolgozik művészeti tanáccsal. Rendkívül büszke polihisztor kollégáira és tanítványaira, akik közül négyet most leszerződtetett.

– Egy nagyon jó állapotban lévő színházat vett át, ám a pandémia miatt extrém nehéz és ismeretlen helyzet várta. Volt-e bármi tanulsága és hozadéka a Bábszínház számára az elmúlt időszaknak?

– Valóban egy igen jól működő színház volt a Budapest Bábszínház, amikor átvettem. Ebben ugyanakkor csapda is volt, hiszen a „jól bejáratottságba” mindig belesimulnak a rendszerhibák is, amiket már észre sem veszünk, így el sem gondolkodunk rajtuk. A pandémia adta új helyzet viszont lehetőséget teremtett arra, hogy rálássunk ezekre. Az egyik legnagyobb hozadék mégis az volt, hogy nagyon rugalmassá váltunk, olyannyira, hogy már nem okoz problémát reagálni egy-egy váratlan helyzetre. A leállás módot adott arra is, hogy elmélyüljünk, több időnk jutott a műhelymunkára, hiszen leginkább próbáltunk. (Így már négy kész bemutatóval tudjuk indítani az évadot.) Feladatul tűztük ki magunk elé, hogy ezt akkor is megőrizzük, ha visszatérünk a normális kerékvágásba, és ismét nagyüzemként működünk.

– Ezt szolgálja az is, hogy a bemutatók száma csökkent? 5-6-ot terveznek évadonként, a 8-9 helyett.

– Úgy gondolom, nem a premierek számán múlik, mennyire jó egy színház. Persze mindezt az is lehetővé teszi, hogy az elmúlt évek bemutatói nagyon sikeresek voltak, ezért telített a műsor.

– Az 1961 óta színpadon lévő, emblematikus Misi mókus viszont lekerül a repertoárról…

– Muszáj határt húzni, és észlelni, ha egy előadás már elfáradt. A bábesztétikáról is volt alkalmunk párbeszédeket folytatni, hogy az mit jelent 2021-ben Magyarországon, Európában vagy a világon, és mi a bábszínház fogalma. Mi a mi utunk, mit kell figyelembe venni, mit nem kell. Persze az alapvető célkitűzés – ami Meczner Jánosénak a folytatása –, hogy az előadásaink minőségiek legyenek. Mind vizuálisan, mind színjátékban, zeneiségben, ehhez szoktassuk hozzá a gyerekközönséget. Ez az alap, amit egy olyan intézménynek képviselnie kell, ahol gyerekek szocializálódnak a színház műfajára. A műfajunk viszont nemcsak gyerekeket képes kiszolgálni. Hiszünk ennek a műfajnak az izgalmasságában és korszerűségében, és azt szeretnénk, ha ez a felnőttekhez is elérne. Jó lenne, ha ezt már nem kellene magyarázni, nem lenne szükségünk „a báb nem korosztály, hanem műfaj” szlogenre. Még hosszú az út.

– Valóban, a mostani bemutatókból mind a hat más-más korosztálynak szól. Ez azt is jelzi, hogy hosszabb távon igyekeznek eltolni az arányokat? Hiszen a repertoár jó része most még az ovis korosztályé.

Ellinger Edina és Virág Vivien díszlettervező a Babaróka olvasópróbáján

– Ez nyilván azért alakult így az elmúlt évtizedekben, mert ezt a korosztályt nem szólítja meg a többi színház. A Budapest Bábszínházon és a Kolibri Színházon kívül ugyanis nincs más színház Budapesten, ami az ovis korosztálynak kínálna előadásokat. Büszkék is vagyunk, hogy utat tudunk találni ezekhez az egészen kicsi gyerekekhez a bábos absztrakt gondolkodás révén. És számítunk rájuk a továbbiakban is. Ám valóban szeretnénk ezt az arányt kiegyenlíteni. A stream által például egy szélesebb réteghez tudtak eljutni előadásaink. Létrehoztuk a Bábfilmszínház csatornánkat, ahol tizenkét előadásunk volt látható, különböző korosztályoknak. Ezt a csatornát nem szüntetjük meg. Egyik legsikeresebb ifjúsági előadásunkból, a Semmiből pedig egy pályázat révén tévéjátékot forgattunk, ami Moll Zoltán filmrendezőnek és Böröcz Balázs operatőrnek köszönhetően valójában új műfajt teremtett. Nagyon bízunk abban, hogy sikerül a megfelelő platformokon eljuttatni a közönségéhez, és ez a film így hívószó lehet majd a fiatal felnőttek számára.

– Ami még feltűnő a repertoárban, hogy a hatból öt tulajdonképpen kortárs. Miközben klasszikusokkal könnyebb bevonzani a nézőket, nem?

Ellinger Edina a Budapest Bábszínház évadnyitóján

– Azért figyelünk, hogy legyen klasszikus is a repertoáron a jövőben, így például népmesék. Mindemellett alapvető, hogy az a rendező, akit felkérünk, maga dönthessen, mi érdekli. Ugyanakkor nálunk tulajdonképpen minden előadás kortárs, hiszen mindent a bábszínpadra kell adaptálni, így itt állandóan új művek születnek. A Rügyek és gyökerek Markó-Valentyik Anna munkája, Jane Goodall ihletésére; ez csecsemőszínház, ami a környezetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet. A Babarókánál Kiss Judit Ágnes adaptálta saját könyvét bábszínpadra. A Kisrigókban az örökbefogadásról mesél Paulon Viktória, az előadást Hoffer Károly rendezi. Nem műveket és alapanyagokat választunk ki tehát a művészeti tanáccsal az évadra, hanem alkotókat.

– Akik között több vendégrendező van, olyanok is, akik az élőszereplős színház felől érkeznek. Ilyen idén Keresztes Tamás és a k2, de igazgatói pályázatában szerepel többek között Hegymegi Máté és ifj. Vidnyánszky Attila is. Mi alapján esett épp rájuk a választás?

– Úgy gondoljuk, jelenleg ők azok a fiatal generációs alkotók a prózai műfajban, akiknek a látásmódja magában hordozza az absztrakció lehetőségét. Természetesen a hivatásos bábrendezők alkotásaira továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk, ugyanakkor a vérfrissítés jót tesz magának a műfajnak is. Szükség van a másfajta látásmódra. Ezt a folyamatot még Meczner János kezdte el, aki olyan prózai színházi rendezőket hívott, mint például Ascher Tamás, Alföldi Róbert és Szikszai Rémusz, akik fogékonyak voltak erre a műfajra, és látták az értékét, a benne rejlő lehetőségeket.

– Nehézsége a bábszínháznak, hogy nincsenek kifejezetten bábdrámák. Ahogy mondta, mindent adaptálni kell. Fontos lenne, hogy ez ne így legyen?

– Szerintem nem feltétlenül kellenek a bábdrámák – sok jó író van és sok olyan, aki csodálatosan adaptál bábszínpadra. Csak meg kell szólítani őket. Egyszóval fontosabb szerintem a bábműfajra fogékony író, dramaturg, rendező és az alkotócsapat, mint a pályázatokon született művek.

Most például Fábián Péter írta és rendezte A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda című előadásunkat, és egészen lenyűgöző, ahogy átalakította a regényt bábszínpadi nyelvezetre. Izgalmas krimit készített belőle, melyben különleges rendszerbe helyezi a bábos síkot. Ez az előadás már most nagy népszerűségnek örvend a társulaton belül. Keresztes Tamás – aki elképesztően vizuális alkotó – viszi színre Nick Dear Frankensteinadaptációját; február végi bemutató lesz. Tengely Gábor pedig a Helló, Héraklész!-t rendezi. Hozzá az volt a kérés, olyan 10+-os előadást készítsen, hogy a felsős általános iskolások vissza akarjanak jönni hozzánk, miután látták. Nagyon vagány előadás lett. Tasnádi István írta a szövegkönyvet kifejezetten a Budapest Bábszínház társulatának. Héraklész féltestvéréről, Iphiklészről szól, vagyis arról, milyen egy szupersztár testvérének lenni. A tizenévesek problémakörével foglalkozik, többek között a bullying, a szóbeli bántalmazás is megjelenik az előadásban.

– Új hagyományt kíván teremteni, új repertoárral, a régit pedig a bábtechnikák sokszínűségével akarja fenntartani, továbbvinni nyilatkozta. Ennek érdekében gyakorolnak-e nyomást az alkotókra a technika kiválasztásában?

– Ez borzasztóan nehéz ügy. Valóban őriznünk kell a technikákat, hogy fennmaradjon például a paravános játék is, amit kevesen szeretnek rendezni (pláne itt, ezen a széles nagyszínpadon). A Héraklész óriásbábos produkció lesz, a Szerb Antal-kódban lesz árnyjáték is, egyébként pedig a bunraku az egyeduralkodó technika az előadásokban, és ez nekem azért okoz némi fejfájást. Fontos, hogy a báb sokszínűsége megmaradjon, miközben az alkotók szabad keze is. Feladatunk és felelősségünk ez, a bábtervezők és bábkészítők szempontjából is. Mert hiába akarunk mi paravános előadást gapitos (pálcás) bábokkal, ha egy idő után már nem lesz, aki meg tudja tervezni, képes legyártani olyan minőségben, hogy úgy tudjanak megmozdulni, ahogy kell.

A Babaróka és A Szerb Antal-kód bábjai a Te!rézvárosi fesztiválon

Egyszóval azért is fontos a bábtechnikai sokszínűség, hogy kondícióban maradjanak a bábkészítők, -tervezők, és nem utolsósorban a színészek. Fontos, hogy ne sorvadjon el a bábszínésznek például az a képessége, hogy két pálcát fog és mozgat egyszerre. Mert ha erre nem vigyázunk, akkor lassan kikopnak ezek a technikák. És akkor nem marad meg a rendező szabadsága sem, hogy bármihez nyúlhat, bármelyik technikát kérheti tőlük.

– A Mozgató programban is lesznek újítások…

– Bővül a színházpedagógiai programunk is. Készül egy felnőtteknek szóló bábszínházi társasjáték, a Bábos társas, amit Hoffer Károly és Végvári Viktória ötlete alapján és vezetésével készítünk el, a bábműfajra reflektálva. Az Éjszaka a bábszínházban egy éjszakai kalandtúra, színpadon alvással, mely a Gengszter nagyi előadásunkhoz kapcsolódik. Folytatódnak a feldolgozó foglalkozásaink, és ingyenesek lesznek ettől az évadtól. Tanár műhellyel is bővül színházpedagógia kínálatunk. Különösen fontos számunkra, hogy a színházunkba tanítványaikkal együtt érkező pedagógusokkal közösséget alkotva, együtt dolgozzunk.

– Idén az óvodás korosztálynak rendez.

– Legutóbb négy éve rendeztem ennek a korosztálynak és most úgy éreztem, hogy ismét van egy olyan történet, mellyel szeretném megszólítani őket. Azért választottam Kiss Judit Ágnes meséit, mert a gyerekek számára ismerős élethelyzetekről, örömökről, konfliktusokról szólnak: első nap az óvodában, kistestvér születése, költözés, barátkozás, hiszti a boltban. Fontos látni egy gyereknek és a szüleinek is, hogy ezek a szituációk mással is megtörténnek, kívülről ránézni a hétköznapi családi problémáinkra. Jó, ha ez állatmeséken keresztül történik. És még jobb, ha nevetni is lehet rajta.

Marik Noémi
Fotók: Budapest Bábszínház – Éltető Anna, portré: Bodnár Zsófia