Holle anyó
Holdvilág Kamaraszínház
Jászay Tamás
2021. június 5.
Jól sejtettem, hogy a Grimmek által kétszáz éve a világra szabadított, de mindenféle korábbi, a germán mitológiába visszanyúló előzményekkel rendelkező Holle anyó-sztori népszerű a gyerekszínházak repertoárján. A Színházi Adattár jó másfél tucat előadást sorol az utóbbi pár évtizedből, de egyéb lajstromok szerint is legfeljebb egy-két évente megrázza valaki a föld fölötti világot hóval borító dunnákat az ország különböző pontjain.
A Holdvilág Kamaraszínház előadása veterán versenyző a sorban. Eredetileg 2007-ben mutatták be, és ha jól nyomoztam, azóta ugyan nem folyamatosan, de repertoáron tartják. Bár a tizennégy évvel ezelőtti premiert nem láttam, mégis az az érzésem, hogy a március elején az Üveghegy nevű, a gyerekközönséget megcélzó (majd a lendületes indulás után elnémulni látszó) online színháznéző felületen bemutatott felvétel nem különbözhetett gyökeresen az eredeti előadástól.
Persze, a szereposztás teljesen más – eltekintve a csapatot minden nehézség ellenére egyben tartó Koltai Judittól, aki akkor is, ma is a gonosz mostoha hálás szerepét játssza –, de az egész produkciónak van valami öreges, korszerűtlen bukéja.
Amúgy ez nem a felvétel hibája, mert az profi munka, és bár a színészek is tényleg odaadják, amijük csak van, azért nézőként nehéz a lelkesedést felfedezni magamban, ha azt a színpadi játék is csak nyomokban tartalmazza. A költséghatékonyság alighanem kulcsszó lehetett a bemutató idején is és most is, jól érezhetően a szigorú anyagi kereteken belül megy el a produkció a lehetséges határokig.
Ezzel nincs is semmi baj: Paseczki Zsolt takarékos díszlete forgatható, festett falakból áll, a mostoha fémjelezte fenti és Holle anyó kútmélyi világa között könnyen nyílnak-csukódnak az átjárók. Zsigár Cecília jelmezei szintén biztosra mennek: a jó lány egyszerű, paraszti háziruhája csillogós aranyviseletté változik, ésatöbbi, de azért Béka Béni bőrszerkója a motorossapkával elég menő. Igaz, annak a drámáját, hogy a rossz lányt szurokfürdővel jutalmazza Holle anyó, nem tudom átérezni, mert a fekete köpeny kifejezetten jól áll az áldozatnak.
És valószínűleg ez minden bajaim eredője, hogy ti. nagyon el van könnyítve ez az egész, és ebben az ügyben egyáltalán nem segít az sem, hogy zenés mesejátékká változott a történet. (Ha már így esett, akkor a célt magabiztosabb énekhangok is szentesíthetnék.) Kokavecz Iván felvételről bejátszott zenéje inkább csak szolid háttér, és bár eleinte mintha meghatározná a mozgásokat, de aztán elfelejtődik ezen szerepe, és a szintis alap diszkréten beolvad a többi színpadi elem közé. Kókai János átiratában egyik jelzőkőtől lépkedünk a másikig, vagyis megkapjuk a mostoha által nevelt dolgos és jószívű lány meséjét meg a lusta és gonosz lányét, és tudjuk azt is, hogy a letöltött szolgálat végeztével mindketten jól megérdemelt jutalmukat kapják Holle anyótól.
A mostohalány Mariannát Molnár-Kovács Éva mindig mosolygós, ártatlan és naiv teremtésnek láttatja, aki a krízishelyzeteken is (a mostohaanyám látni se akar, míg vissza nem hozom a kútba ejtett orsót, hát micsoda sztori ez!) egy vállrándítással túlteszi magát: ha énekelhet és táncolhat, ő már boldog. Bezzeg az édes lány: Elizát Kovács Andrea a semmittevésben kifáradó, folyton gúnyolódó, a világot parancsszóval irányítani kívánó perszónának mutatja. Volt kitől tanulnia: Koltai Judit affekta mostohaanyja, Gertrúd egyszerre vicces és elviselhetetlen.
Sok a forszírozottság, a széles gesztus, a teátrális hanghordozás, a különösebb cél és értelem nélküli pótcselekvés Petyi János rendezésében: most bele fogom ejteni az orsót a kútba, ugye mindenki jól látja? Babják Annamária Holle anyója aztán végre úgy viselkedik, mint egy normális ember. Marianna nem csupán anyapótlékot fedez fel a visszafogott hölgyben, mint oly gyakran a mese feldolgozásaiban, de szinte lelki társra lel: érdekelne az ő közös életük középtávon is. A történetszövésnek színpadilag nehézsége lehet a kútmélyi kalandok ellenkező előjelű megismétlése, amit itt zenés betéttel oldanak az alkotók: az almafa, a béka és a kemencék ernyővel a kezükben (…) táncolnak, miközben azt éneklik, hogy „Semmink sincs, de ide süt a nap.” Hát jó.
Ettől eltekintve tehát minden úgy megy, ahogy az a Grimm feliratú nagykönyvben meg van írva, csakhogy az átíró (vagy a színház? a rendező? csak találgatok) valamiért nem érezte megfelelőnek a klasszikus mese zárlatát, amiben a rosszlelkű lány testét élete végéig szurok borítja, így figyelmeztetve másokat a kifogásolható minőségű munkavégzés elkerülendő mellékhatásaira. Itt ugyanis a szurokköpeny alól ezüstruha bújik elő, a két lány pedig azon kapja magát, hogy újdonsült legjobb barátnőkként csicseregnek az asztal fölött. Ez hagyján, de mégis az a legdurvább, amikor a megvilágosodott mostoha széles mosollyal közli velünk és velük, hogy akkor ezentúl mindent együtt fognak csinálni. Hacsak úgy nem.
Jászay Tamás
(Színházi Kritikusok Céhe)
Grimm – Kókai János: Holle anyó (Holdvilág Kamaraszínház)
Szereplők: Babják Annamária, Molnár-Kovács Éva, Kovács Andrea, Koltai Judit, Petyi János, Benedek-Koncz Eszter, Haik Viktória, Király Krisztina, Tóth-Hartai Laura, Pintér Gábor
Zene, dalszöveg: Kokavecz Iván
Koreográfia: Petyi János, Simon F. Edina
Díszlet: Paseczki Zsolt
Jelmez: Zsigár Cecília
Rendező: Petyi János
Üveghegy.hu – kultúra, gyerekeknek, online, 2021. március 13-15., május 31. – június 4., június 14. – június 18.
