Csodavárás

nyito

Varázsnagymama

Átrium – Tintanyúl

Gabnai Katalin
2022. október 22.

Amikor Farkasházi Rékát megkérdezték a premier előtt, hogy szerinte miről szól ez az új darab az Átriumban, azt válaszolta: „A bennünk élő örök gyerekről. Aki ugyan néha nem hiszi, mégis várja a csodát.”  Bevallom, nekem nem sikerült hinnem sem a csodákban, sem a varázslatokban, ám ennek ellenére megajándékozott az élet néhány rendkívüli esemény átélésével. A mesterségbeli biztonság pedig mindig lenyűgözött, szakmáktól függetlenül. Egyszer tanúja voltam, hogy egy kezdő kukta elrontott rizottóját miképpen hozta helyre egy mesterszakács: átmosta, leszűrte, megrázogatta, fűszerezte, formába töltötte, feltálalta. Most pedig az foglalkoztat, működne-e ez a szisztéma színpadi keretek között is. Vagyis: hogy egy többnyire kiváló komponensekből álló előadásból – megtartva annak jó elemeit –  miképpen lehetne nagyszerű színházat varázsolni. Mert nincs kétség, érzem, hosszú időn át futhat teltházzal ez a produkció, mégis erős berzenkedés van bennem. Bicegni érzem az egészet, mégpedig a keretjáték csalóka negédje miatt. De kérdezzünk rá először az összetevőkre:

1. Van-e benne valami figyelemfelhívó újdonság, amire a közönség felkapja a fejét? De van ám! Megnyerték főszereplőnek, újra színpadon van Bánsági Ildikó. Kitaláltak neki egy remek figurát, a rolleren guruló, jó humorú, sokat látott nagymamát, aki nemhogy egy előadást, de egy egész sorozatot képes volna elvinni a hátán. Tihanyi Ildi, a jelmeztervező piros svájcisapkát, kanárisárga, könnyű kabátot, s felemás csíkos zoknit adott rá, jobb lábára kéket, balra pirosat. (S hallom is belül, mert elképzelem, ahogy Bánsági azon a csodálatos mellhangján a hajdan hasonló elvek szerint öltözködő Hundertwassert idézi: „Csak a hülyeség szimmetrikus!”) A díszletet is Tihanyi Ildi tervezte, de az a sokat emlegetett „kupi”, a fölötte kifeszülő, kopott szőnyegfélékkel inkább pénztelenségre, s nem álombéli összevisszaságra emlékeztet.

2. Van-e benne a gyerekszínházi előadásokban ritkán hallható élő zene? De még milyen! A Farkasházi Réka által 2006-ban alapított zenekar, a Tintanyúl tagjai öltenek itt jelmezt. A laposfejű Breki (Kálmán Tamás) és a bandzsa, fehér Óriásnyúl (Csiszár Ferenc) gitáron játszik, a valami egzotikus helyről szalajtott Fakopáncs (Delov Jávor) remekül dobol, a jobb térfelet uraló Medve (Studniczky László) pedig basszusgitárt ragadott. Énekesük, az itt éppen alvóbabáját (nyunyókáját) elvesztett kislányt játszó Farkasházi Réka a kortárs gyermekvers-irodalom zenés népszerűsítése érdekében alapította a Tintanyúl együttest, s 2017-ben gyerekzenei kategóriában el is nyerték a Fonogram-díjat. Jómagam mindig lelkesülök, amikor hangszerrel bíró, igazi zenészek szerepbe lépve szólalnak meg a színpadon. Itt és most, igen rokonszenvesen, a főhős leányka életre kelő játékai szerepében mutatják magukat. Három zeneszerzőt említ a színlap: Csiszár Ferencet, Kálmán Tamást és Bellák Miklóst.

3. Viselhető minőségű versezetek hangzanak-e el? Jó-e a dalok prozódiája? Tulajdonképpen igen. Kovács András Ferenc, Finy Petra mellett az együttes két poétája, Csiszár Ferenc és Kálmán Tamás is jegyzi a dalszövegeket. Finy Petra Varázsnagymama című versecskéjének még azt a képzavart is meg tudja bocsátani az ember, hogy „gyere nagyanyó az ölem mélyire”. A játék e fő slágerénél, ami annyira kedves, hogy akár ismételve is lehetne használni (inkább, mint azt a sutácska varázsversikét), már minden kísérő nagymama a papírzsebkendőjét keresgéli szipogva.

4. Van-e hatóerővel rendelkező előadó a csapatban? Van. Itt van mindenekelőtt Farkasházi Réka kedves lénye, acélos rutinja, hibátlan ritmusérzéke és kommunikációs készültsége, s itt van Bánsági Ildikó, aki nemcsak ezt a selyemcukor-nagymamát lenne képes eljátszani. Sokkal többet bírna, de így olyan, mint egy aratógép egy cserép virág előtt. Talán egy izmosabb cselekménnyel bíró sorozatban viszontlátjuk őt, Farkasházi Rékával együtt.

5. Vannak-e dramaturgiai gondok? Vannak. Az kedves, amikor Micimackó stílusában töprengünk a világ dolgairól, lásd: Mert ha valaki látszólag unatkozik is, akkor is csinál valamit. – Mit? – Gondolkozik, álmodozik. Néha azt is kell!” De fel nem foghatom, milyen választ szeretne hallani a szerző, amikor a Varázsnagymama szájába adja a kérdést: „Hisztek a csodááában?” Erre egy ötévesnek is fel tud szaladni a szemöldöke, azon töprengvén, mit is válaszoljon. Kérdezem: hogy lehet őt ilyen helyzetbe hozni? A „csoda” körüli terefere a legesendőbb része a játéknak. Az előkerülő – Tündérlánynak nevezett – „nyunyókát” táncos kislány alakítja, aki teljes testi valójában ott marad az ágyban, amikor már felébredt a főhős. 1. Csoda történt? Nohát. Erre nem számítottunk. 2. Vagy nem ébredt fel a gazdája? Akkor látnunk kéne, hogy visszaalszik. 3. Felébredt, és megvan az alvókája? Akkor azt a megkerült babácskát kellene látnunk.

Ha a csodákban nem is, egy jobb keretjátékban hinni tudnék.

Gabnai Katalin
(Színházi Kritikusok Céhe)

Varázsnagymama (Átrium, Tintanyúl zenekar)

Írta: Farkasházi Réka, Nyulassy Attila

Szereplők: Bánsági Ildikó, Farkasházi Réka, Studniczky Hanga, Csiszár Ferenc, Kálmán Tamás, Studniczky László, Delov Jávor

Zene: Csiszár Ferenc, Kálmán Tamás, Bellák Miklós
Dalszöveg: Csiszár Ferenc, Finy Petra, Kovács András Ferenc
Díszlet, jelmez: Tihanyi Ildi

Rendező: Nyulassy Attila

Átrium, 2022. szeptember 24., 350 néző

SpirituszOnline logo


Örülne, ha megkapná a legfrissebb cikkeinket?

Akkor iratkozzon fel MOST a cikkajánlónkra és minden hétfőn reggel megkapja a kávéja mellé a legfrissebb cikkeinket!

Nincs levélszemét!

Ez is érdekelheti: ajánló, az elmúlt 3 hónap legjobb írásaiból